Közös táncos sajtótájékoztató Nyomtat
2013 január 21. (hétfő) 14:28

Az International Dance Federation éves közgyűlését ezúttal Varsóban tartották, ahol a 28 nemzet kétharmados többséggel az eddigi elnököt, az olasz Franco Venturát és az alelnököt, Erőss Bulcsút szintén megerősítette posztján. A tanácskozáson a nemzetközi szövetség új tagokat is üdvözölt, többek között a dél-afrikaiakat is, akik a május 22-27. közötti nagykanizsai világbajnokságra népes küldöttséggel érkeznek. A dél-afrikaiak tiszteletüket tették a városban, s mint azt egyikük, Isabel Stapelberg elárulta: kifejezetten örülnek a kedves fogadtatásnak, s remélik, hogy a világverseny után hasonlóan kellemes emlékekkel távozhatnak.

A Nemzetközi Táncszövetség Magyarországi Fiókszervezetének elnöke, Erőssné Kovács Katalin szerint természetesen mindenkinek az az érdeke, hogy további nemzetek csatlakozzanak hozzájuk, így hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek Ázsia és Amerika tánccsapataival is. A Szan-Dia Fitness SC edzője, Vágó László kiemelte, a világverseny előkészületei rendben zajlanak, ám ők egyelőre a vasárnapi jubileumi, 20. Kanizsa Pékség Fitness Fesztiválra koncentrálnak. A nagyszabású gála sztárvendége a szombathelyi Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető lesz.

Utolsó frissítés: 2013 január 28. (hétfő) 14:21